lépések, egymás után...

 

Nem számít, milyen lassan haladsz, ameddig nem állsz meg.           (Konfuciusz)

Bodogság - a hét gondolata

Olyan dolgok történtek körülöttem néhány héten belül, ami többször is megállásra és gondolkodásra kényszerített "boldogságügyileg". Emberek távoztak  el mellőlem, akik mind másképpen voltak boldogok vagy boldogtalanok. Illetve csak ők tudnának nyilatkozni, hogy milyen mértékben, vagy egyáltalán... de ezt már nem kérdezhetem meg tőlük, sajnos. Ez is furcsa, hogy tényleg véget érhet, egyik pillanatról a másikra,  tehát ma kell boldognak lenned, nem holnap, vagy majd jövőre... MOST, MA és MINDEN NAP!
Az egyik gyerekem az örök elégedetlen kérdezte a múltkor: Anya, nekem mikor kezdődnek a boldog, szép napok? ( halál komolyan, 7 évesen szegezte nekem a kérdést....)  Közöltem vele, hogy most vannak a boldog szép napok, csak ő nem veszi észre. A másik gyerekem viszont egy született Buddha, általános derűvel éli az életét... Szóval eredendően nem vagyunk egyformák, de hiszem, hogy sokat formálnak rajtunk a gondolataink, és az hogy mit vagyunk hajlandóak problémának tekinteni is mit nem. Ezt megtanítani a nagyobbik fiamnak szép feladat, remélem sikerülni fog!

Visszatérve az elvesztett emberekre az életemből:

Az egyik, azt hiszem eredendően boldog volt, legalábbis én nemigen hallottam tőle, hogy elégedetlen volt bármivel, legfeljebb féltette a körülötte lévőket, de ő maga általában elégedett volt a sorsával., Ebben nagy szerepet játszott a hite, és hogy nem veszítette el a a humorát, idős korára sem. Köszönök mindent amit valaha is adott nekem. 

A másik valamilyen rejtélyes oknál fogva, régóta mindenben a rosszat látta, már akkor is amikor még semmi oka nem volt rá. Amikor pedig tényleg volt ok aggódni, akkor ezt tetézte a a pesszimizmusát, és a minden rossza kihegyezett idegvégződései szinte csak a rossz dolgokat közvetítették felé, mintha a pozitív dolgok vele sosem történnének. Tetézte ezt egy szenvedély ami rombolta egészségét, és a közvetlen családtagokkal való viszonyát.
Az is igaz, hogy a végén már mi sem segítettünk neki, és ezért lelkiismeret furdalásom van. De hogyan lehet segíteni valakin, aki 20-25 éve piszkál, érezteti veled , hogy nem vagy elég jó, nem fogadja el a döntéseidet, és folyton az sugallja, hogy az élet egy nagy kupac szar, minden rossz benne, és egyébként is vigyázz mert folyton veszély fenyeget? Neked meg egyszer csak kinyílik a szemed, és szar helyett általában kék eget és zöld füvet látsz, az embereket nem potenciális sorozatgyilkosként kezeled hanem átlagos honpolgárokként, akiknek kisebb gondja is nagyobb annál , hogy téged bántsanak?

Nehéz visszalépni egy kapcsolatban, mikor már kialakult a játszma, hogy ő ezt mondja, te azt válaszolod, már egymás látványától magasban a vérnyomásod, egy idő után már inkább kerülöd a kommunikációt és vele együtt a konfliktust... Sajnos így ért véget ez a kapcsolat elvarratlan szálakkal, búcsú nélkül, rossz szájízzel, és lelkiismeret furdalással. Nehéz lesz megemészteni, Mert tudom , hogy soha nem akart rosszat, csak féltett. És én sem akartam soha rosszat, csak azt hogy elfogadjon és a saját utamat járhassam.

Mert ez nekem a boldogság, ha önmagam lehetek, természetesen nem korlátok nélkül, hanem úgy, hogy senki érdekét  ne sértsem, de azért ne hazudjak magamnak.  Szeretem a hétköznapokat, élvezem a reggeli kávét, a gyerekeim mosolyát, a buszon ülve örülök , hogy kinézhetek az ablakon és láthatom a zsendülő füvet, jólesik este fáradtan elnyújtózni az ágyban és semmire sem gondolni. Valóban ezek az apró dolgok teszik az embert boldoggá. Persze jó lenne, ha hátulról alattomosan, hajnali órákon nem törnének rá az emberre sokkal ijesztőbb gondolatok, de ezeket tudatosan igyekszem kiiktatni, és elhessegetni. Mert persze lehetne sokkal jobb, de abból kell kihozni mindig a legjobbat ami éppen van, te tedd meg a maximumot amit tehetsz aztán a többit bízd a sorsra, ha beleszakadsz attól nem lesz jobb!  Sőt...

„Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk.”            (Simone Weil)

napi inspiráció

káosz

 
Ne feledd honnan jöttél, hová tartasz, és miért teremtetted a zűrzavart, melynek közepében ülsz. (Richard Bach)


Néha tényleg elfelejti az ember, hogy honnan indult el az egész, vissza kell vezetni a fonalat az elejére , mert csak visszagombolyítva látja be, hogy nem tehetett másképp - vagy éppen tudja , hogy hol kellett volna másképpen haladni, de ennek sem lehet tudni, hogy mi lett volna az eredménye. Bonyolult, gubancos halmaz az egész, sehogy sem lehet kisimítani, formába rendezni...

Hagyd hát a rágódást ha erre az eredményre jutottál, és kezd inkább tiszta lappal, ha teheted, és legközelebb csináld másként.

tavasz

Végre itt van!
Kicsit fellélegzik, ellazul minden  és mindenki, több erőt ad a sok fény, nem szorongat annyira a gázszámla :-) Délutáni kávé a hinatágyban, vagy a teraszon, egy jó könyvvel a  kézben, nagy séták, zöld fű... Előkerülnek a könnyű sálak, és pulcsik. Minden könnyebb lesz, tudjuk hogy nagy hiba nem történhet, a következő fél év a fényről szól majd...  Az eső sem zavaró annyira mint ősszel.
Terveket szövünk, akár már a nyárra gondolva, Jön a retek a saláta, és a húsvét... Igen minden rendben...  

mosoly

Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog. (japán közmondás)

Igen tudom, és ritkán tombolok, még ha mosolyognom nem is sikerül mindig minden helyzetben. Kínomban röhögni viszont szoktam, az is jobb a semminél, ugye?
Hogy mikor tombolok? Hát nem mindig a legjobbkor, és általában pont olyan emberekkel szemben, akikre valóban mosolyognom kellene tiszta erőmből, szóval van még csiszolni való az önuralmamon.

( a fotón Jetszun Pema, a dalai láma mosolyog, ő biztosan sok mindent tudna még mesélni a mosoly erejéről :-)  

az út

Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni. (Harry Lorayne)

Megint egy okosság , amit hajlamos vagyok elfelejteni, leggyakrabban azt szeretném, hogy rögtön mindenben profi és a legjobb legyek. Csoda , hogy megtanultam olvasni és járni, és nem adtam fel rögtön az elején, mondván: ez másoknak sokkal jobban megy... :-) Mert ugye van egy másik mondás:

A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. (kínai közmondás)  

Megtesszük e az első lépést, és továbblépünk az úton, vagy toporgunk egy helyben?

Bár nálam általában nem az első lépésekkel van baj, vehemensen vetem bele magam a dolgokba ha érdekelnek,  a tizenötödik lépés körül viszont megtorpanok, ha kezd unalmassá válni a dolog. Ez okoz gondot például a nyelvtanulásnál: ha lehetséges lenne három nap alatt megtanulni egy nyelvet én biztosan kibírnám alvás nélkül, de ha hosszan, apró lépésenként kell haladni valamiben, az más sokkal nehezebb dió... Azért nevelem magam, több kevesebb sikerrel :-)

Vajon jó úton járunk, érdemes e néha kitérőket tenni, vagy teljesen lekanyarodni róla, esetleg visszafordulni? Miért kátyús néha, amikor másoké olyan simának látszik? Miért visz völgybe, mikor fényre vágyunk? Miért keresztezi valakié a tiéd, és másokéval miért nem találkozik soha? 

menekülés

Ha el akarsz menekülni az elől, ami szorongat, nem máshol kell lenned, hanem másnak. (Seneca)

Pedig most szeretnék máshol lenni , minél messzebb, távol a térképen ettől a helytől, és távol lélekben az összes bajomtól és problémámtól. Elmenekülni, elrohanni, elbújni. Jó lenne. Csak nem lehet. Nincs hová, nincs kivel, és nincs miből...


Szóval azt mondja  ez az okos ember, hogy legyek más.  Biztosan igaza van, és biztosan sok mindenben lehetnék más, de most az is rengeteg energiámba kerül, hogy ne üvöltözve rohangáljak körbe-körbe az udvaron, esetleg a fejemet verjem a falba,  hanem itt üljek csöndben és  konszolidáltan a gépnél. 

Majd holnap...

Általában a MAJD HOLNAP a hét legzsúfoltabb napja. (spanyol közmondás)

A Nők Lapja Cafén felfedeztem egy szerencsesütis jóslást is, mindez nem érdekes az viszont nagyon , hogy milyen klassz idézeteket és "okosságokat" dob a gép..., mint például a fenti.

Igen , én is gyakran halasztgatok dolgokat, most éppen azt hogy bő 10 kilót kellene ledobnom magamról ahhoz, hogy jól érezzem magam, és mindig MAJD HOLNAP kezdem ... Folyton agyalok a stratégián, de a nagy elméletek mellett a gyakorlati valóság az hogy  zabálok mint a gép...Persze az okom megvan rá, én vagyok az a típus aki így reagál a stresszre, ha az a fajta lennék akinek gondjai közepette egy falat sem megy le a torkán, akkor már nádszál karcsú lennék....

Igen tudom, hogy az viszont mennyivel szebbé tenné az életem, ha nem zavarna az úszógumim, és az  hogy nem jönnek rám a ruháim... Tudom és mégis győz a csoki, valahogy lenyugtatja, elsimítja borzolt idegeimet, a fene egye meg... Mozogni sem ártana, ugyebár, de ezzel mindig hadilábon álltam. Szóval majd holnap, vagy inkább holnapután? :-)

Amire viszont büszke vagyok, és gyorsan el is újságolom, hogy aztán nehogy abbahagyjam, az az hogy mindennap angolozok egy kicsit. Minimum kinyitom az e-mailben érkező napi nyelvleckémet( ajánlom neked is: www.5percangol.hu), vagy regényt olvasok és szótározom. Ami fontos lenne még az a hangos olvasás, gyakorlás, na ez az amire nincs időm és lehetőségem, de azért már ez is több a semminél!

Te mit halogatsz és miért?