2013. szeptember 19., csütörtök

runaway




Régen nem írtam, nem is értem miért. Sajnáltam rá az időt? Lehet, pedig jó  visszanézni az egykori gondolatokra. Érdekes, hogy van ami változik, van ami marad, mi az ami utólag fontos, és mi az ami nem...

Mi a legfontosabb ami történt azóta? Sok alapvetően negatív dolog, ami akkor nagyon rossz volt, most utólag viszont tényleg azt érzem, hogy erősített rajtam. Igen ez közhely, de tényleg így érzem.

A másik legfontosabb, ami kezd szokássá válni, beívódni a mindennapjaimba: a futás. Soha nem sportoltam, van némi túlsúly is rajtam, de az esztétikai hatásoknál sokkal fontosabb , hogy nagyon sokat segít a stresszkezelésben. Ha közben nem is mindig jó, utána viszont garantáltan hat .... Az is nagyon jó hatással van az emberre, hogy kitűz egy célt , és azt látja , hogy ha akarja tényleg meg tudja csinálni. Először fél km sem ment egyben, aztán jött az 1, majd a 2 , a 3... Nem leszek maratonista, nekem az 5 km, a "szigetkör" a cél, bár ki tudja... :-)
  A harmadik pedig a "multitasking " életmód kikapcsolása: futás közben maximum zenét tudsz hallgatni, de leginkább arra tudsz figyelni amit csinálsz, vagy éppen csak teszed a lábad gépiesen, és ezért kapcsol ki.

Nagyon mérges vagyok egykori tornatanáraimra, akik soha nem említtették nekem, hogy a futás az  már csak olyan, hogy 1 km után mindenképpen szeretnél megállni, de ha eldöntöd hogy juszt sem, akkor hirtelen átesel a holtponton, és egész egészen jó kezd lenni... Se nyújtó , levezető gyakorlatokra nem emlékszem, csak borzalmas izomlázra, ami most egyszer sem volt, pedig tényleg edzetlen vagyok. Remélem manapság másként zajlanak a tornaórák, mint egykor, mert én akkoriban csak a középkori inkvizíció maradványát láttam benne.
 Na mindegy , itt vagyok 40 évesen , néha fáj a térdem, de 2-3 naponta megyek , kocogok, és köszönöm, nagyon jól érezem magam tőle!

Visszagondolva voltak már vele kacérkodásaim, de valami mindig közbejött. Huszonpár évesen az esti  futásoktól a kollégium utcájában egy tapizós fiatalember vette el a kedvem és bátorságom. Az Orczy kert futópályáján is voltak próbálkozásaim, ha akkor lettek volna futóblogok, és kaptam volna annyi jó tanácsot mint manapság, akkor lehet hogy jobban ment volna. Harminc körül meg sikerült a Hármashatárhegy erdei útján akkorát tanyáznom, hogy mindkét térdem őrzi az emlékét . :-) Szóval nem is igaz, hogy soha nem sportoltam, de ez néhány , pár hetes villanás szerintem nem számít annak.  Manapság a kóbor kutyák és a közeledő téli idő a veszélyeztető tényező, de a jelentős addikcióm remélem megküzd velük ! :-)


2013. augusztus 14., szerda

lépések, egymás után...


 

Nem számít, milyen lassan haladsz, ameddig nem állsz meg.           (Konfuciusz)

2013. június 14., péntek

Bodogság - a hét gondolata


Olyan dolgok történtek körülöttem néhány héten belül, ami többször is megállásra és gondolkodásra kényszerített "boldogságügyileg". Emberek távoztak  el mellőlem, akik mind másképpen voltak boldogok vagy boldogtalanok. Illetve csak ők tudnának nyilatkozni, hogy milyen mértékben, vagy egyáltalán... de ezt már nem kérdezhetem meg tőlük, sajnos. Ez is furcsa, hogy tényleg véget érhet, egyik pillanatról a másikra,  tehát ma kell boldognak lenned, nem holnap, vagy majd jövőre... MOST, MA és MINDEN NAP!
Az egyik gyerekem az örök elégedetlen kérdezte a múltkor: Anya, nekem mikor kezdődnek a boldog, szép napok? ( halál komolyan, 7 évesen szegezte nekem a kérdést....)  Közöltem vele, hogy most vannak a boldog szép napok, csak ő nem veszi észre. A másik gyerekem viszont egy született Buddha, általános derűvel éli az életét... Szóval eredendően nem vagyunk egyformák, de hiszem, hogy sokat formálnak rajtunk a gondolataink, és az hogy mit vagyunk hajlandóak problémának tekinteni is mit nem. Ezt megtanítani a nagyobbik fiamnak szép feladat, remélem sikerülni fog!

Visszatérve az elvesztett emberekre az életemből:

Az egyik, azt hiszem eredendően boldog volt, legalábbis én nemigen hallottam tőle, hogy elégedetlen volt bármivel, legfeljebb féltette a körülötte lévőket, de ő maga általában elégedett volt a sorsával., Ebben nagy szerepet játszott a hite, és hogy nem veszítette el a a humorát, idős korára sem. Köszönök mindent amit valaha is adott nekem. 

A másik valamilyen rejtélyes oknál fogva, régóta mindenben a rosszat látta, már akkor is amikor még semmi oka nem volt rá. Amikor pedig tényleg volt ok aggódni, akkor ezt tetézte a a pesszimizmusát, és a minden rossza kihegyezett idegvégződései szinte csak a rossz dolgokat közvetítették felé, mintha a pozitív dolgok vele sosem történnének. Tetézte ezt egy szenvedély ami rombolta egészségét, és a közvetlen családtagokkal való viszonyát.
Az is igaz, hogy a végén már mi sem segítettünk neki, és ezért lelkiismeret furdalásom van. De hogyan lehet segíteni valakin, aki 20-25 éve piszkál, érezteti veled , hogy nem vagy elég jó, nem fogadja el a döntéseidet, és folyton az sugallja, hogy az élet egy nagy kupac szar, minden rossz benne, és egyébként is vigyázz mert folyton veszély fenyeget? Neked meg egyszer csak kinyílik a szemed, és szar helyett általában kék eget és zöld füvet látsz, az embereket nem potenciális sorozatgyilkosként kezeled hanem átlagos honpolgárokként, akiknek kisebb gondja is nagyobb annál , hogy téged bántsanak?

Nehéz visszalépni egy kapcsolatban, mikor már kialakult a játszma, hogy ő ezt mondja, te azt válaszolod, már egymás látványától magasban a vérnyomásod, egy idő után már inkább kerülöd a kommunikációt és vele együtt a konfliktust... Sajnos így ért véget ez a kapcsolat elvarratlan szálakkal, búcsú nélkül, rossz szájízzel, és lelkiismeret furdalással. Nehéz lesz megemészteni, Mert tudom , hogy soha nem akart rosszat, csak féltett. És én sem akartam soha rosszat, csak azt hogy elfogadjon és a saját utamat járhassam.

Mert ez nekem a boldogság, ha önmagam lehetek, természetesen nem korlátok nélkül, hanem úgy, hogy senki érdekét  ne sértsem, de azért ne hazudjak magamnak.  Szeretem a hétköznapokat, élvezem a reggeli kávét, a gyerekeim mosolyát, a buszon ülve örülök , hogy kinézhetek az ablakon és láthatom a zsendülő füvet, jólesik este fáradtan elnyújtózni az ágyban és semmire sem gondolni. Valóban ezek az apró dolgok teszik az embert boldoggá. Persze jó lenne, ha hátulról alattomosan, hajnali órákon nem törnének rá az emberre sokkal ijesztőbb gondolatok, de ezeket tudatosan igyekszem kiiktatni, és elhessegetni. Mert persze lehetne sokkal jobb, de abból kell kihozni mindig a legjobbat ami éppen van, te tedd meg a maximumot amit tehetsz aztán a többit bízd a sorsra, ha beleszakadsz attól nem lesz jobb!  Sőt...


„Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk.”            (Simone Weil)

2013. május 1., szerda

újrahasznosítás a kertben

Újrahasznosítási ötletek a tavasz jegyében a Pintersetről.  Nézzetek körül a kamrában, fészerben, mi az amit már nem használtok, de másra még jó lenne? A gyerekeket is be lehet vetni, lehet hogy nekik jobb ötleteik támadnak, mint nekünk akik csak az eredeti funkciót látjuk mindenben... :-)













2013. február 13., szerda

káosz



 
Ne feledd honnan jöttél, hová tartasz, és miért teremtetted a zűrzavart, melynek közepében ülsz. (Richard Bach)


Néha tényleg elfelejti az ember, hogy honnan indult el az egész, vissza kell vezetni a fonalat az elejére , mert csak visszagombolyítva látja be, hogy nem tehetett másképp - vagy éppen tudja , hogy hol kellett volna másképpen haladni, de ennek sem lehet tudni, hogy mi lett volna az eredménye. Bonyolult, gubancos halmaz az egész, sehogy sem lehet kisimítani, formába rendezni...

Hagyd hát a rágódást ha erre az eredményre jutottál, és kezd inkább tiszta lappal, ha teheted, és legközelebb csináld másként.

2012. november 21., szerda

halloween-gyerekeknek

 A Pinterestről származnak az ötletek, leírás nélkül is érthetők szerintem. Hogy szeretjük -e a Halloweent vagy sem?  Nem feltétlenül kell átvenni mindent...Ezek az apró ötletek amit gyerekkel el lehet készíteni, vagy örömet okoz nekik egy hosszú téli estén , engem szórakoztatnak, és nem leszek ettől kevésbé magyar, ugye? :-)