2013. szeptember 19., csütörtök
runaway
Régen nem írtam, nem is értem miért. Sajnáltam rá az időt? Lehet, pedig jó visszanézni az egykori gondolatokra. Érdekes, hogy van ami változik, van ami marad, mi az ami utólag fontos, és mi az ami nem...
Mi a legfontosabb ami történt azóta? Sok alapvetően negatív dolog, ami akkor nagyon rossz volt, most utólag viszont tényleg azt érzem, hogy erősített rajtam. Igen ez közhely, de tényleg így érzem.
A másik legfontosabb, ami kezd szokássá válni, beívódni a mindennapjaimba: a futás. Soha nem sportoltam, van némi túlsúly is rajtam, de az esztétikai hatásoknál sokkal fontosabb , hogy nagyon sokat segít a stresszkezelésben. Ha közben nem is mindig jó, utána viszont garantáltan hat .... Az is nagyon jó hatással van az emberre, hogy kitűz egy célt , és azt látja , hogy ha akarja tényleg meg tudja csinálni. Először fél km sem ment egyben, aztán jött az 1, majd a 2 , a 3... Nem leszek maratonista, nekem az 5 km, a "szigetkör" a cél, bár ki tudja... :-)
A harmadik pedig a "multitasking " életmód kikapcsolása: futás közben maximum zenét tudsz hallgatni, de leginkább arra tudsz figyelni amit csinálsz, vagy éppen csak teszed a lábad gépiesen, és ezért kapcsol ki.
Nagyon mérges vagyok egykori tornatanáraimra, akik soha nem említtették nekem, hogy a futás az már csak olyan, hogy 1 km után mindenképpen szeretnél megállni, de ha eldöntöd hogy juszt sem, akkor hirtelen átesel a holtponton, és egész egészen jó kezd lenni... Se nyújtó , levezető gyakorlatokra nem emlékszem, csak borzalmas izomlázra, ami most egyszer sem volt, pedig tényleg edzetlen vagyok. Remélem manapság másként zajlanak a tornaórák, mint egykor, mert én akkoriban csak a középkori inkvizíció maradványát láttam benne.
Na mindegy , itt vagyok 40 évesen , néha fáj a térdem, de 2-3 naponta megyek , kocogok, és köszönöm, nagyon jól érezem magam tőle!
Visszagondolva voltak már vele kacérkodásaim, de valami mindig közbejött. Huszonpár évesen az esti futásoktól a kollégium utcájában egy tapizós fiatalember vette el a kedvem és bátorságom. Az Orczy kert futópályáján is voltak próbálkozásaim, ha akkor lettek volna futóblogok, és kaptam volna annyi jó tanácsot mint manapság, akkor lehet hogy jobban ment volna. Harminc körül meg sikerült a Hármashatárhegy erdei útján akkorát tanyáznom, hogy mindkét térdem őrzi az emlékét . :-) Szóval nem is igaz, hogy soha nem sportoltam, de ez néhány , pár hetes villanás szerintem nem számít annak. Manapság a kóbor kutyák és a közeledő téli idő a veszélyeztető tényező, de a jelentős addikcióm remélem megküzd velük ! :-)
2013. augusztus 14., szerda
2013. június 14., péntek
Bodogság - a hét gondolata
Olyan dolgok történtek körülöttem néhány héten belül, ami többször is megállásra és gondolkodásra kényszerített "boldogságügyileg". Emberek távoztak el mellőlem, akik mind másképpen voltak boldogok vagy boldogtalanok. Illetve csak ők tudnának nyilatkozni, hogy milyen mértékben, vagy egyáltalán... de ezt már nem kérdezhetem meg tőlük, sajnos. Ez is furcsa, hogy tényleg véget érhet, egyik pillanatról a másikra, tehát ma kell boldognak lenned, nem holnap, vagy majd jövőre... MOST, MA és MINDEN NAP!
Az egyik gyerekem az örök elégedetlen kérdezte a múltkor: Anya, nekem mikor kezdődnek a boldog, szép napok? ( halál komolyan, 7 évesen szegezte nekem a kérdést....) Közöltem vele, hogy most vannak a boldog szép napok, csak ő nem veszi észre. A másik gyerekem viszont egy született Buddha, általános derűvel éli az életét... Szóval eredendően nem vagyunk egyformák, de hiszem, hogy sokat formálnak rajtunk a gondolataink, és az hogy mit vagyunk hajlandóak problémának tekinteni is mit nem. Ezt megtanítani a nagyobbik fiamnak szép feladat, remélem sikerülni fog!
Visszatérve az elvesztett emberekre az életemből:
Az egyik, azt hiszem eredendően boldog volt, legalábbis én nemigen hallottam tőle, hogy elégedetlen volt bármivel, legfeljebb féltette a körülötte lévőket, de ő maga általában elégedett volt a sorsával., Ebben nagy szerepet játszott a hite, és hogy nem veszítette el a a humorát, idős korára sem. Köszönök mindent amit valaha is adott nekem.
A másik valamilyen rejtélyes oknál fogva, régóta mindenben a rosszat látta, már akkor is amikor még semmi oka nem volt rá. Amikor pedig tényleg volt ok aggódni, akkor ezt tetézte a a pesszimizmusát, és a minden rossza kihegyezett idegvégződései szinte csak a rossz dolgokat közvetítették felé, mintha a pozitív dolgok vele sosem történnének. Tetézte ezt egy szenvedély ami rombolta egészségét, és a közvetlen családtagokkal való viszonyát.
Az is igaz, hogy a végén már mi sem segítettünk neki, és ezért lelkiismeret furdalásom van. De hogyan lehet segíteni valakin, aki 20-25 éve piszkál, érezteti veled , hogy nem vagy elég jó, nem fogadja el a döntéseidet, és folyton az sugallja, hogy az élet egy nagy kupac szar, minden rossz benne, és egyébként is vigyázz mert folyton veszély fenyeget? Neked meg egyszer csak kinyílik a szemed, és szar helyett általában kék eget és zöld füvet látsz, az embereket nem potenciális sorozatgyilkosként kezeled hanem átlagos honpolgárokként, akiknek kisebb gondja is nagyobb annál , hogy téged bántsanak?
Nehéz visszalépni egy kapcsolatban, mikor már kialakult a játszma, hogy ő ezt mondja, te azt válaszolod, már egymás látványától magasban a vérnyomásod, egy idő után már inkább kerülöd a kommunikációt és vele együtt a konfliktust... Sajnos így ért véget ez a kapcsolat elvarratlan szálakkal, búcsú nélkül, rossz szájízzel, és lelkiismeret furdalással. Nehéz lesz megemészteni, Mert tudom , hogy soha nem akart rosszat, csak féltett. És én sem akartam soha rosszat, csak azt hogy elfogadjon és a saját utamat járhassam.
Mert ez nekem a boldogság, ha önmagam lehetek, természetesen nem korlátok nélkül, hanem úgy, hogy senki érdekét ne sértsem, de azért ne hazudjak magamnak. Szeretem a hétköznapokat, élvezem a reggeli kávét, a gyerekeim mosolyát, a buszon ülve örülök , hogy kinézhetek az ablakon és láthatom a zsendülő füvet, jólesik este fáradtan elnyújtózni az ágyban és semmire sem gondolni. Valóban ezek az apró dolgok teszik az embert boldoggá. Persze jó lenne, ha hátulról alattomosan, hajnali órákon nem törnének rá az emberre sokkal ijesztőbb gondolatok, de ezeket tudatosan igyekszem kiiktatni, és elhessegetni. Mert persze lehetne sokkal jobb, de abból kell kihozni mindig a legjobbat ami éppen van, te tedd meg a maximumot amit tehetsz aztán a többit bízd a sorsra, ha beleszakadsz attól nem lesz jobb! Sőt...
2013. május 20., hétfő
napi inspiráció
2013. május 1., szerda
újrahasznosítás a kertben
Újrahasznosítási ötletek a tavasz jegyében a Pintersetről. Nézzetek körül a kamrában, fészerben, mi az amit már nem használtok, de másra még jó lenne? A gyerekeket is be lehet vetni, lehet hogy nekik jobb ötleteik támadnak, mint nekünk akik csak az eredeti funkciót látjuk mindenben... :-)
2013. február 13., szerda
káosz
Ne feledd honnan jöttél, hová tartasz, és miért teremtetted a zűrzavart, melynek közepében ülsz. (Richard Bach)
Néha tényleg elfelejti az ember, hogy honnan indult el az egész, vissza kell vezetni a fonalat az elejére , mert csak visszagombolyítva látja be, hogy nem tehetett másképp - vagy éppen tudja , hogy hol kellett volna másképpen haladni, de ennek sem lehet tudni, hogy mi lett volna az eredménye. Bonyolult, gubancos halmaz az egész, sehogy sem lehet kisimítani, formába rendezni...
Hagyd hát a rágódást ha erre az eredményre jutottál, és kezd inkább tiszta lappal, ha teheted, és legközelebb csináld másként.
2012. november 21., szerda
halloween-gyerekeknek
A Pinterestről származnak az ötletek, leírás nélkül is érthetők
szerintem. Hogy szeretjük -e a Halloweent vagy sem? Nem feltétlenül
kell átvenni mindent...Ezek az apró ötletek amit gyerekkel el lehet
készíteni, vagy örömet okoz nekik egy hosszú téli estén , engem
szórakoztatnak, és nem leszek ettől kevésbé magyar, ugye? :-)
2012. március 29., csütörtök
tavasz
Végre itt van!
Kicsit fellélegzik, ellazul minden és mindenki, több erőt ad a sok fény, nem szorongat annyira a gázszámla :-) Délutáni kávé a hinatágyban, vagy a teraszon, egy jó könyvvel a kézben, nagy séták, zöld fű... Előkerülnek a könnyű sálak, és pulcsik. Minden könnyebb lesz, tudjuk hogy nagy hiba nem történhet, a következő fél év a fényről szól majd... Az eső sem zavaró annyira mint ősszel.
Terveket szövünk, akár már a nyárra gondolva, Jön a retek a saláta, és a húsvét... Igen minden rendben...
Kicsit fellélegzik, ellazul minden és mindenki, több erőt ad a sok fény, nem szorongat annyira a gázszámla :-) Délutáni kávé a hinatágyban, vagy a teraszon, egy jó könyvvel a kézben, nagy séták, zöld fű... Előkerülnek a könnyű sálak, és pulcsik. Minden könnyebb lesz, tudjuk hogy nagy hiba nem történhet, a következő fél év a fényről szól majd... Az eső sem zavaró annyira mint ősszel.
Terveket szövünk, akár már a nyárra gondolva, Jön a retek a saláta, és a húsvét... Igen minden rendben...
2011. december 16., péntek
visszatérés
Ezer éve nem írtam, nem mintha nem lett volna miről, csak inkább nem volt mikor. Történtek jó és rossz dolgok mint mindig, mostanában talán kicsit több jó mint rossz- hallelluja...
Közeleg a karácsony. Milyen ünnepet szeretnék? Olyat mint a legtöbb ember, csendeset, meghittet, meleget, nyugalmasat. Remélem sikerül. Pontosabban nem elég csak remélni, próbálok megtenni mindent hogy így is legyen, azt viszont csak remélni tudom, hogy ezt mások is így gondolják.
2011. augusztus 7., vasárnap
különleges ajánlat , ínyenceknek , vasárnap reggelre! :-)
Ajánlatom kétféle, attól függően , hogy a felhasználó konyha kerttel rendelkezik avagy sem.
Amennyiben a szerencsés első csoportba tartozol, vegyél a kezedbe egy friss kiflit, vagy zsömlét, esetleg valami magvas péksüteményt megvajazva, és kissé megsózva, ezek után slattyogj ki a kertbe, a paradicsom bokrokhoz. ( Javasolt öltözék: póló, bermuda, flip-flop papucs , kerüld a merev eleganciát, rontja az összhatást.) Lényeges: - a vaj -nem margarin!- , és a pici só. Aztán végy le néhány friss koktél vagy tetszés szerinti paradicsomot és kedélyesen majszold el azon melegében és élvezd az augusztusi napot.
Amennyiben nincs kerted, tedd ezt a konyha asztalnál, vagy esetleg az erkélyen... Na persze a paradicsom ilyenkor zacskóból kerül elő, és a kezeden sem marad meg a szárának az a finom illata, mintha frissen szednéd, de sebaj!
Finom......A hideg vaj, a sóval és kiflivel, eleve jó, de a paradicsom édes-savassága még hozzá - mennyei. Soha nem olyan finom a paradicsom , mint ilyenkor.
Én legalábbis nagyon szeretem. Tudtátok , hogy vannak helyek ahol nem szokás nyersen enni a paradicsomot? Miről maradtak le !
2011. június 14., kedd
mosoly
![]() |
Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog. (japán közmondás)
Igen tudom, és ritkán tombolok, még ha mosolyognom nem is sikerül mindig minden helyzetben. Kínomban röhögni viszont szoktam, az is jobb a semminél, ugye?
Hogy mikor tombolok? Hát nem mindig a legjobbkor, és általában pont olyan emberekkel szemben, akikre valóban mosolyognom kellene tiszta erőmből, szóval van még csiszolni való az önuralmamon.
( a fotón Jetszun Pema, a dalai láma mosolyog, ő biztosan sok mindent tudna még mesélni a mosoly erejéről :-)
2011. május 7., szombat
Michael Buble: Feeling good
Hát bevallom én még nem hallottam erről a fickóról, ami persze lehet, hogy csak az én hiányosságaimat jelzi... Mindenesetre nagyon szép hangja van és klassz számai!
az út
Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni. (Harry Lorayne)
Megint egy okosság , amit hajlamos vagyok elfelejteni, leggyakrabban azt szeretném, hogy rögtön mindenben profi és a legjobb legyek. Csoda , hogy megtanultam olvasni és járni, és nem adtam fel rögtön az elején, mondván: ez másoknak sokkal jobban megy... :-) Mert ugye van egy másik mondás:
A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. (kínai közmondás)
Megtesszük e az első lépést, és továbblépünk az úton, vagy toporgunk egy helyben?
Bár nálam általában nem az első lépésekkel van baj, vehemensen vetem bele magam a dolgokba ha érdekelnek, a tizenötödik lépés körül viszont megtorpanok, ha kezd unalmassá válni a dolog. Ez okoz gondot például a nyelvtanulásnál: ha lehetséges lenne három nap alatt megtanulni egy nyelvet én biztosan kibírnám alvás nélkül, de ha hosszan, apró lépésenként kell haladni valamiben, az más sokkal nehezebb dió... Azért nevelem magam, több kevesebb sikerrel :-)
Vajon jó úton járunk, érdemes e néha kitérőket tenni, vagy teljesen lekanyarodni róla, esetleg visszafordulni? Miért kátyús néha, amikor másoké olyan simának látszik? Miért visz völgybe, mikor fényre vágyunk? Miért keresztezi valakié a tiéd, és másokéval miért nem találkozik soha?
Vajon jó úton járunk, érdemes e néha kitérőket tenni, vagy teljesen lekanyarodni róla, esetleg visszafordulni? Miért kátyús néha, amikor másoké olyan simának látszik? Miért visz völgybe, mikor fényre vágyunk? Miért keresztezi valakié a tiéd, és másokéval miért nem találkozik soha?
menekülés
Ha el akarsz menekülni az elől, ami szorongat, nem máshol kell lenned, hanem másnak. (Seneca)
Pedig most szeretnék máshol lenni , minél messzebb, távol a térképen ettől a helytől, és távol lélekben az összes bajomtól és problémámtól. Elmenekülni, elrohanni, elbújni. Jó lenne. Csak nem lehet. Nincs hová, nincs kivel, és nincs miből...
Szóval azt mondja ez az okos ember, hogy legyek más. Biztosan igaza van, és biztosan sok mindenben lehetnék más, de most az is rengeteg energiámba kerül, hogy ne üvöltözve rohangáljak körbe-körbe az udvaron, esetleg a fejemet verjem a falba, hanem itt üljek csöndben és konszolidáltan a gépnél.
Pedig most szeretnék máshol lenni , minél messzebb, távol a térképen ettől a helytől, és távol lélekben az összes bajomtól és problémámtól. Elmenekülni, elrohanni, elbújni. Jó lenne. Csak nem lehet. Nincs hová, nincs kivel, és nincs miből...
Szóval azt mondja ez az okos ember, hogy legyek más. Biztosan igaza van, és biztosan sok mindenben lehetnék más, de most az is rengeteg energiámba kerül, hogy ne üvöltözve rohangáljak körbe-körbe az udvaron, esetleg a fejemet verjem a falba, hanem itt üljek csöndben és konszolidáltan a gépnél.
2011. május 1., vasárnap
Majd holnap...
Általában a MAJD HOLNAP a hét legzsúfoltabb napja. (spanyol közmondás)
A Nők Lapja Cafén felfedeztem egy szerencsesütis jóslást is, mindez nem érdekes az viszont nagyon , hogy milyen klassz idézeteket és "okosságokat" dob a gép..., mint például a fenti.
Igen , én is gyakran halasztgatok dolgokat, most éppen azt hogy bő 10 kilót kellene ledobnom magamról ahhoz, hogy jól érezzem magam, és mindig MAJD HOLNAP kezdem ... Folyton agyalok a stratégián, de a nagy elméletek mellett a gyakorlati valóság az hogy zabálok mint a gép...Persze az okom megvan rá, én vagyok az a típus aki így reagál a stresszre, ha az a fajta lennék akinek gondjai közepette egy falat sem megy le a torkán, akkor már nádszál karcsú lennék....
Igen tudom, hogy az viszont mennyivel szebbé tenné az életem, ha nem zavarna az úszógumim, és az hogy nem jönnek rám a ruháim... Tudom és mégis győz a csoki, valahogy lenyugtatja, elsimítja borzolt idegeimet, a fene egye meg... Mozogni sem ártana, ugyebár, de ezzel mindig hadilábon álltam. Szóval majd holnap, vagy inkább holnapután? :-)
Amire viszont büszke vagyok, és gyorsan el is újságolom, hogy aztán nehogy abbahagyjam, az az hogy mindennap angolozok egy kicsit. Minimum kinyitom az e-mailben érkező napi nyelvleckémet( ajánlom neked is: www.5percangol.hu), vagy regényt olvasok és szótározom. Ami fontos lenne még az a hangos olvasás, gyakorlás, na ez az amire nincs időm és lehetőségem, de azért már ez is több a semminél!
Te mit halogatsz és miért?
2011. április 10., vasárnap
cipők az Ecco-tól
Errefelé nincsnek Ecco cipőboltok - budapestiek előnyben...- és pénz is kellene hozzá, de azért álmodozni, nézelődni szabad , ugye? ( hátha nyerek a lottón, vagy valami hasonló fazon szembejön velem olcsóbban... :-) )
Nagyon szépek a cipőik, a többit a weboldalukon is megnézheted:
www.ecco.com/ hu
PS.2011 04.29.
Azóta 2 pár Ecco cipőt is találtam remek állapotban egy turiban :-), potom 1000 és 2000 ft-ért!
( Már csak a lottó ötöst kellene így kiszuggerálnom, és minden ok lenne!)
Nagyon szépek a cipőik, a többit a weboldalukon is megnézheted:
www.ecco.com/ hu
PS.2011 04.29.
Azóta 2 pár Ecco cipőt is találtam remek állapotban egy turiban :-), potom 1000 és 2000 ft-ért!
( Már csak a lottó ötöst kellene így kiszuggerálnom, és minden ok lenne!)
2011. április 9., szombat
2011. április 8., péntek
kávézaccjóslás a Nők Lapja Cafén
Egy kis játék, de azért érdekes: ha a nlcafe.hu-n a kezdőlap alján keresgélsz, találsz egy kávésbögrét.
Klikkelj , és nézd meg mit jósol neked! :-)
húsvéti dekoráció - házon belül és kívűl
Rengeteg jó ötletet találhattok Martha Stewart odalán, abből válogattam a kertben és a lakásban egyszerűen megvalósíthatókat:
A kertben
Feldíszíthetsz egy kisebb fát, vagy bokrot:
A kerti terítő sarkára függeszthetsz stílusosan tojást,
A kerti asztal , vagy erkély esti dísze lehet a papírból készített mécsetartó:
A lakásban
Barka , aranyeső vagy más virágzó ágat díszíts fel tojásokkal és masnikkal:
Egyszerű asztaldísz nárciszokkal , és egy papírzacskóval:
Előszobában, vagy máshol elhelyezett tükröt díszithetsz így fel:
Ha muffinpapírokat ragasztasz virág alakra vágott színes papírlapokra, akkor nárciszokat formáló díszeket kapsz, töltsd meg színes cukorkákkal!
Az apróbb tavaszi virágok szépen érvényesülnek a tojástartókban elhelyezett színes tojáshéjakban:
A kertben
Feldíszíthetsz egy kisebb fát, vagy bokrot:
A kerti asztal , vagy erkély esti dísze lehet a papírból készített mécsetartó:
Barka , aranyeső vagy más virágzó ágat díszíts fel tojásokkal és masnikkal:
Egyszerű asztaldísz nárciszokkal , és egy papírzacskóval:
Előszobában, vagy máshol elhelyezett tükröt díszithetsz így fel:
Ha muffinpapírokat ragasztasz virág alakra vágott színes papírlapokra, akkor nárciszokat formáló díszeket kapsz, töltsd meg színes cukorkákkal!
Az apróbb tavaszi virágok szépen érvényesülnek a tojástartókban elhelyezett színes tojáshéjakban:
2011. április 4., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



































